a vendég

- oh, hát te ki vagy? és mit csinálsz itt, a szobámban kora reggel?
- nem tudom. ki vagyok? és mit csinálok itt a szobádban kora reggel?
- ajjaj, itt valami baj lesz. te magad sem tudod, hogy ki vagy? hogy kerültél ide?
- amióta csak tudom, itt vagyok. ez úgy öt perce lehet. fura. semmire sem emlékszem.
- hogy hívnak?
- hogy hívjanak?
- nos, mivel az Ödön név már foglalt, a Benõt is elhasználtuk, legyél mondjuk...
- lehetek Zelemér? mindig is Zelemér szerettem volna lenni.
- nehéz ügy. nekem nem tetszik a Zelemér. és különben is, nem azt mondtad, hogy csak öt percre emlékszel vissza? honnan tudod hát, hogy "mindig" Zelemér szerettél volna lenni?
- igen, igen. azóta az öt perc óta. elõtte nem emlékszem sajnos. de, tudod, amíg aludtal, csak ültem itt és gondolkodtam, hogy "miért?", meg, hogy "hogyan?" és akkor beugrott, hogy "Zelemér". csak így. és ezért gondoltam, hogy lehet valami közöm a névhez.
- azt hiszem itt egy komoly félreértés lesz. te ugye tudod, hogy a Zelemér egy fiú név? te viszont lány vagy...
- oh. milyen igaz. erre még nem volt idõm gondolni. nagyon kevés volt az az öt perc. aludhattál volna még tovább, hogy legyen idõm gondolkodni.
- sajnálom, ha megzavartalak.
- nem tesz semmit.
- szóval, a név. ott tartottunk, hogy mi legyen a neved. mit szólnál, ha egyszerûen Somniumnak hívnánk. találó név...
- nekem mindegy. jó lesz. nos, örültem a találkozásnak, ideje mennem.
- persze, természetesen. részemrõl a szerencse. látlak-e még?
- hát, figyelj. nem mondom, hogy nem jönnék szívesen. de tudod, elég rémisztõ csak így, megjelenni a semmibõl és semmit sem tudni, hogy "miért?", "hogyan?"
- megértem. nem lehetne másképp? mondjuk, hogy csak úgy megjelensz, de emlékszel, hogy ki vagy?
- azt hiszem nem. de nem emlékszem erre sem.
- értem. kár, pedig jó lett volna. a viszontlátásra.
- a viszontlátásra.